Sajnálom hogy később hoztam csak..csak...nem vagyok lelkileg jól....összetörtem.. de ez nektek most nem lényeges..
Következő rész akkor jön ha erre lesz 5 komi, és 4 pipa
Feliciti és a ...
zene
Kifizettük a ruhákat, Feliciti megfogta a csuklómat és gyorsan húzott maga után. Nem tudom hogy hova visz, de egészen biztos vagyok benne ha folytatja ezt az eszetlen gyors rohangálást a végén elüt minket egy autó. Vagy 3 forgalmas úttesten is átmentünk...
A parkba értünk és kerestünk egy szabad padot amin végre megpihenhettem.
-Mért hoztál ide?-lihegtem a gyors "sétától".
-Mert ez egy nyugis hely... sokat voltunk itt Niallal-nézett rám.
-Szeretek itt lenni-folytatta-El kell mondanom valamit.. de ígérd meg hogy nem mondod el Niallnak!
-Én..
-Ígérd meg!
-Ígérem!
-El fogok költözni...
-De ez még nem a világ vége nem?
-Amerikába...apámat áthelyezték.
Meg sem tudtam szólalni... még csak most ismertem meg közelebbről és már is el kell mennie...
-De Niallnak én szeretném megmondani..
-Értem.. és mikor kell menned?
-Holnap reggel indul a gép.. ma már a költöztetők a ház nagy részét kipakolták.
-És mikor akarod elmondani neki?
-Nemsokára....miután eléggé összeszedtem magamat..
-Értem..nekem lassan mennem kell,de ha gondolod
-Menj csak-vágott bele a mondandómba-én megleszek.
-Biztos?
-Igen persze.
-Akkor szia.Remélem találkozunk még-öleltem meg.
-Egészen biztos-mosolygott és szorosan visszaölelt.
Lassan, de magabiztosan indultam el hazafelé. Ezt a környéket nem nagyon ismerem. Eljutottam arra a pontra hogy fogalmam sincs hol vagyok jelenleg..Hmm.. Várjunk csak.. az nem anya kocsija?Közelebb mentem és szemügyre vettem magamnak az autót.. egészen biztos hogy ez anyué. Pont ugyanazon a helyen vannak a karcolások amiket még kiskoromban csináltam rá, ahogyan biciklivel nekimentem. Anya nem volt rám mérges emiatt, de apa annál inkább. De hamar megbocsátott, hisz én voltam apa kicsi lánya...és még csak akkor tanulgattam hogyan is kellene biciklivel előre menni felborulás nélkül.
Az épületen ez állt:
Földhivatal
Vajon mért van itt anya? Talán valami baj van a házunkkal?
Gondolkozásomnak hamar véget vetett az ajtó mögül előtoppanó alak.
-Szia anya!
-Szia kicsim! Mit csinálsz erre fele?
-Egy ismerősömmel erre jártam, és amikor indultam haza eltévedtem egy kicsit...-tekintetemet az éppen nagyon érdekes cipőmre szegeztem-Mit csináltál itt?
-Csak pár papírmunka-nevetett a kis szerencsétlenségemen-Van kedved bemenni a Nando's-ba enni mielőtt hazamennénk?
-Igeeen!-kiáltottam fel-nagyon ritkán járunk étterembe/gyors éttermekbe. Nekünk az eléggé puccos hely... főleg apa halála után..
Akkor gyere menjünk, mert mindjárt éhen halok-anya mindig kimondja amit gondol, még ha azzal valakit meg is bánt nem szándékos, csak az igazat mondja, és ezek a kijelentései a kedvenceim közé tartoznak.
Elindultunk az étterembe.
*Feliciti szemszöge:
Még mostanában is elég csendes ez a park. Nagyon szép emlékeim fűződnek ehhez a helyhez.
Kicsöng a telefon...kezdek egyre idegesebb lenni.
-Igen?
-Sz-szia! Ráérsz egy kicsit?
-Persze! mit szeretnél?
-Eljönnél abba a parkba ahol annyit szoktunk lenni? Beszélni szeretnék veled.
-Oké...nemsokára ott vagyok.-ezzel le is tette.
Egyre több pillangót érzek a hasamban ahogy telik az idő. Minden egyes perc idegőrlő..
zene
Emlékszem, mindig hozott nekem egy szál virágot amikor találkoztunk. Azt mondta szeretné ha különlegesnek érezném magamat, szépnek, gyönyörűnek.
Minden egyes este a csodálatos volt amit a karjai közt tölthettem.
Mindig is megnevettetett a maga szemtelen módján.
Nem tudom mit fogok tenni nélküle, hogy már barátként is alig láthatom majd. Ahogy megismertem Roset, tudom hogy vigyázni fog rá. Eszméletlen lány, és nagyon szép.
Bekapcsoltam ezt a zenét. Mindig is emlékeztetni fog Niallra, az én szőke hercegemre. Sose találok majd jobbat nála.
Megpillantottam a park másik feléből, ahogy közeledett felém széles mosollyal a száján.
Amikor észrevette melyik padon ülök kocogásba kezdett és gyorsan le is ült mellém.
-Szia! Mit szeretnél mondani?-nézett mélyen a szemembe.
-Szia! Én-én nem is tudom hogy mondjam el..
-Bármit elmondhatsz...
-Én.. és a családom-könnyekben törtem ki, nem bírtam már visszafojtani.-Niall el fogunk költözni.
-Ez még nem a világ vége-ölelt szorosan magához.
Kapaszkodtam a pulcsijába, kissé szipogva még mindig könnyekkel teli szemekkel folytattam.
-Amerikába..
-Hogy-hogy mi?-látszott rajta hogy zavart..
-Holnap reggel megyek, nagyon fogsz hiányozni!
-Ez még mindig nem biztos hogy a világ vége.. ne sírj, hidd el mindenben van valami jó.
-Ebben nincs! Semmi se! Minden barátomat itt kell hagynom..
-Várj! mindjárt jövök-pár perc múlva 2 fagyival jött.
-Ez a tiéd-és a kezembe nyomta az egyik tölcsért.
-Imádlak- hajtottam a fejem a vállára.
-Tudom. Egyszerűen ellenállhatatlan vagyok.
-És még szerény is!
*Rose szemszöge:
Minden gondolatom csak Feliciti körül bolyongott. Sajnálom őt,nagyon rossz lehet most neki..
-Mi van abban a sok táskában?-érdeklődött anyu.
-Vásárolgattam ezt, azt-félretoltam a táskákat hogy ne legyenek szem előtt.
Folytattuk az étlap tanulmányozását. Annyi fonom étel szerepelt rajta hogy azt sem tudtam mit egyek először.
***
-Teljesen tele vagyok-dőltem hátra.
-Akkor mehetünk haza?
-Még jó hogy kocsival jöttünk, mert ezek után csak haza gurulni tudnánk-nevettem.
Hazaérve felrohantam a szobámba-már amennyire tudtam-és elkezdtem skypeolni Klauval. Elmeséltem neki hogy ma hol voltam-persze amit megígértem azt nem mondtam el- ő pedig elmondta hogy Niall már régóta elment és még mindig nincs otthon, hogy kicsit már aggódik érte.
*Feliciti szemszöge:
Niall hazakísért... a szobámban már ami maradt benne, az utolsó dolgokat is bepakoltam a bőröndbe. Nagyot sóhajtottam, leültem a földre..
Az jutott eszembe mit is csinálhatnék.. egy új földrész, új barátok...és a semmiből jutott eszembe egy régi emlék.
Nagyon kicsi voltam, 5-6 éves, összegyűjtöttem minden akkori"kincsemet" egy fém dobozkába amit elrejtettem a padláson. Felpattantam és gyorsan felmásztam a padlásra. Sötét, poros, pókhálós mint mindig. Anya sosem takarította. A végében volt egy kis eldugott ajtócska a padlóban. Az az én rejtekhelyem. Nyikorogtak a rozsdás zsanérok, szinte könyörögtek egy kis olajozásért.Belefújtam a sötét rejtekbe. A por mindenfele szállt. Kivettem a kis fémdobozkát, lefutottam vele a szobámba.
A gyerekkorom, a legkedvesebb emlékeim mind itt.
Óvatosan leemeltem a dobozka fedelét. Egy kis, összehajtott rajzocskát találtam benne, egy tenger kék követ,amit még a dédimtől kaptam. Egy hajas babát, ami már szinte porból állt. Kincses térképet, amit egy régen bezárt étteremben kaptam. Egy ólomkatonát, amit apu adott karácsonykor, amikor a hideg télben a kandalló mellett üldögéltünk és mesélt nekem minden csodás dologról..
***
Majdnem lekéstük a gépünket, mert nem ébresztett az ébresztő óra. Reggelizni se volt időnk, csak rohantunk hogy odaérhessünk. Láttam a napfelkeltét a gépről. A felhők rózsaszín vattacukor alakban úsztak keresztül az égen. Egyre tudtam csak gondolni.. mi lesz velem ezután? Niallal mi lesz? A többi barátom vajon emlékezni fog rám? Mikor jöhetek vissza ha egyáltalán visszajöhetek ...
Kifizettük a ruhákat, Feliciti megfogta a csuklómat és gyorsan húzott maga után. Nem tudom hogy hova visz, de egészen biztos vagyok benne ha folytatja ezt az eszetlen gyors rohangálást a végén elüt minket egy autó. Vagy 3 forgalmas úttesten is átmentünk...
A parkba értünk és kerestünk egy szabad padot amin végre megpihenhettem.
-Mért hoztál ide?-lihegtem a gyors "sétától".
-Mert ez egy nyugis hely... sokat voltunk itt Niallal-nézett rám.
-Szeretek itt lenni-folytatta-El kell mondanom valamit.. de ígérd meg hogy nem mondod el Niallnak!
-Én..
-Ígérd meg!
-Ígérem!
-El fogok költözni...
-De ez még nem a világ vége nem?
-Amerikába...apámat áthelyezték.
Meg sem tudtam szólalni... még csak most ismertem meg közelebbről és már is el kell mennie...
-De Niallnak én szeretném megmondani..
-Értem.. és mikor kell menned?
-Holnap reggel indul a gép.. ma már a költöztetők a ház nagy részét kipakolták.
-És mikor akarod elmondani neki?
-Nemsokára....miután eléggé összeszedtem magamat..
-Értem..nekem lassan mennem kell,de ha gondolod
-Menj csak-vágott bele a mondandómba-én megleszek.
-Biztos?
-Igen persze.
-Akkor szia.Remélem találkozunk még-öleltem meg.
-Egészen biztos-mosolygott és szorosan visszaölelt.
Lassan, de magabiztosan indultam el hazafelé. Ezt a környéket nem nagyon ismerem. Eljutottam arra a pontra hogy fogalmam sincs hol vagyok jelenleg..Hmm.. Várjunk csak.. az nem anya kocsija?Közelebb mentem és szemügyre vettem magamnak az autót.. egészen biztos hogy ez anyué. Pont ugyanazon a helyen vannak a karcolások amiket még kiskoromban csináltam rá, ahogyan biciklivel nekimentem. Anya nem volt rám mérges emiatt, de apa annál inkább. De hamar megbocsátott, hisz én voltam apa kicsi lánya...és még csak akkor tanulgattam hogyan is kellene biciklivel előre menni felborulás nélkül.
Az épületen ez állt:
Földhivatal
Vajon mért van itt anya? Talán valami baj van a házunkkal?
Gondolkozásomnak hamar véget vetett az ajtó mögül előtoppanó alak.
-Szia anya!
-Szia kicsim! Mit csinálsz erre fele?
-Egy ismerősömmel erre jártam, és amikor indultam haza eltévedtem egy kicsit...-tekintetemet az éppen nagyon érdekes cipőmre szegeztem-Mit csináltál itt?
-Csak pár papírmunka-nevetett a kis szerencsétlenségemen-Van kedved bemenni a Nando's-ba enni mielőtt hazamennénk?
-Igeeen!-kiáltottam fel-nagyon ritkán járunk étterembe/gyors éttermekbe. Nekünk az eléggé puccos hely... főleg apa halála után..
Akkor gyere menjünk, mert mindjárt éhen halok-anya mindig kimondja amit gondol, még ha azzal valakit meg is bánt nem szándékos, csak az igazat mondja, és ezek a kijelentései a kedvenceim közé tartoznak.
Elindultunk az étterembe.
*Feliciti szemszöge:
Még mostanában is elég csendes ez a park. Nagyon szép emlékeim fűződnek ehhez a helyhez.
Kicsöng a telefon...kezdek egyre idegesebb lenni.
-Igen?
-Sz-szia! Ráérsz egy kicsit?
-Persze! mit szeretnél?
-Eljönnél abba a parkba ahol annyit szoktunk lenni? Beszélni szeretnék veled.
-Oké...nemsokára ott vagyok.-ezzel le is tette.
Egyre több pillangót érzek a hasamban ahogy telik az idő. Minden egyes perc idegőrlő..
zene
Emlékszem, mindig hozott nekem egy szál virágot amikor találkoztunk. Azt mondta szeretné ha különlegesnek érezném magamat, szépnek, gyönyörűnek.
Minden egyes este a csodálatos volt amit a karjai közt tölthettem.
Mindig is megnevettetett a maga szemtelen módján.
Nem tudom mit fogok tenni nélküle, hogy már barátként is alig láthatom majd. Ahogy megismertem Roset, tudom hogy vigyázni fog rá. Eszméletlen lány, és nagyon szép.
Bekapcsoltam ezt a zenét. Mindig is emlékeztetni fog Niallra, az én szőke hercegemre. Sose találok majd jobbat nála.
Megpillantottam a park másik feléből, ahogy közeledett felém széles mosollyal a száján.
Amikor észrevette melyik padon ülök kocogásba kezdett és gyorsan le is ült mellém.
-Szia! Mit szeretnél mondani?-nézett mélyen a szemembe.
-Szia! Én-én nem is tudom hogy mondjam el..
-Bármit elmondhatsz...
-Én.. és a családom-könnyekben törtem ki, nem bírtam már visszafojtani.-Niall el fogunk költözni.
-Ez még nem a világ vége-ölelt szorosan magához.
Kapaszkodtam a pulcsijába, kissé szipogva még mindig könnyekkel teli szemekkel folytattam.
-Amerikába..
-Hogy-hogy mi?-látszott rajta hogy zavart..
-Holnap reggel megyek, nagyon fogsz hiányozni!
-Ez még mindig nem biztos hogy a világ vége.. ne sírj, hidd el mindenben van valami jó.
-Ebben nincs! Semmi se! Minden barátomat itt kell hagynom..
-Várj! mindjárt jövök-pár perc múlva 2 fagyival jött.
-Ez a tiéd-és a kezembe nyomta az egyik tölcsért.
-Imádlak- hajtottam a fejem a vállára.
-Tudom. Egyszerűen ellenállhatatlan vagyok.
-És még szerény is!
*Rose szemszöge:
Minden gondolatom csak Feliciti körül bolyongott. Sajnálom őt,nagyon rossz lehet most neki..
-Mi van abban a sok táskában?-érdeklődött anyu.
-Vásárolgattam ezt, azt-félretoltam a táskákat hogy ne legyenek szem előtt.
Folytattuk az étlap tanulmányozását. Annyi fonom étel szerepelt rajta hogy azt sem tudtam mit egyek először.
***
-Teljesen tele vagyok-dőltem hátra.
-Akkor mehetünk haza?
-Még jó hogy kocsival jöttünk, mert ezek után csak haza gurulni tudnánk-nevettem.
Hazaérve felrohantam a szobámba-már amennyire tudtam-és elkezdtem skypeolni Klauval. Elmeséltem neki hogy ma hol voltam-persze amit megígértem azt nem mondtam el- ő pedig elmondta hogy Niall már régóta elment és még mindig nincs otthon, hogy kicsit már aggódik érte.
*Feliciti szemszöge:
Niall hazakísért... a szobámban már ami maradt benne, az utolsó dolgokat is bepakoltam a bőröndbe. Nagyot sóhajtottam, leültem a földre..
Az jutott eszembe mit is csinálhatnék.. egy új földrész, új barátok...és a semmiből jutott eszembe egy régi emlék.
Nagyon kicsi voltam, 5-6 éves, összegyűjtöttem minden akkori"kincsemet" egy fém dobozkába amit elrejtettem a padláson. Felpattantam és gyorsan felmásztam a padlásra. Sötét, poros, pókhálós mint mindig. Anya sosem takarította. A végében volt egy kis eldugott ajtócska a padlóban. Az az én rejtekhelyem. Nyikorogtak a rozsdás zsanérok, szinte könyörögtek egy kis olajozásért.Belefújtam a sötét rejtekbe. A por mindenfele szállt. Kivettem a kis fémdobozkát, lefutottam vele a szobámba.
A gyerekkorom, a legkedvesebb emlékeim mind itt.
Óvatosan leemeltem a dobozka fedelét. Egy kis, összehajtott rajzocskát találtam benne, egy tenger kék követ,amit még a dédimtől kaptam. Egy hajas babát, ami már szinte porból állt. Kincses térképet, amit egy régen bezárt étteremben kaptam. Egy ólomkatonát, amit apu adott karácsonykor, amikor a hideg télben a kandalló mellett üldögéltünk és mesélt nekem minden csodás dologról..
***
Majdnem lekéstük a gépünket, mert nem ébresztett az ébresztő óra. Reggelizni se volt időnk, csak rohantunk hogy odaérhessünk. Láttam a napfelkeltét a gépről. A felhők rózsaszín vattacukor alakban úsztak keresztül az égen. Egyre tudtam csak gondolni.. mi lesz velem ezután? Niallal mi lesz? A többi barátom vajon emlékezni fog rám? Mikor jöhetek vissza ha egyáltalán visszajöhetek ...
kövit!*-*
VálaszTörlésvárom már a kövekezőőőőt
VálaszTörlés